Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 27 találat lapozás: 1-27

Névmutató: Lukács István

1993. október 23.

Lőrincz Károly emlékezett az egyik legnagyobb 1956-os szervezkedési ügyre. 1956 októberében egész Erdélyt átszövő szervezkedés kezdődött. 1957-ben kezdődtek a letartóztatások, tíz vádlottat kivégeztek 1957. nov. 4-én. A mártírok névsora: Szoboszlay Aladár pécskai plébános, Huszár József /Kolozsvár/, Ábrahám Árpád torjai plébános, Kónya István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán Károly /Marosvásárhely/, Tamás Imre /Csíksomlyó/, Tamás Dezső /Csíksomlyó/, Fintinar Stefan /Arad/, Orbán István /Csíksomlyó/ és Lukács István pécskai kereskedő. Temesváron rendezték meg a 12 napig tartó kirakatpert. Lőrincz Károlyt is halálra ítélték, de másodfokon 25 évre változtatták az ítéletet, 1964-ben amnesztiával szabadult, mint tüdőbeteg. Lőrincz Károly elmondta, hogy nov. 4-én, a kivégzések évfordulóján Ábrahám Árpád emlékére kopjafát állítanak a torjai templom előtti téren. /Gál Éva Emese: 1956: 10 kivégzett Erdélyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23-24./

1996. november 4.

Tófalvi Zoltán az 1956 és 1960 közötti bebörtönzött túlélőkkel elment a régi szenvedés színhelyeire és börtöneibe. Még az erdélyi magyar közvélemény is alig tud valamit arról, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben "államellenes összeesküvés vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és 10-et ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, dr. Orbán Károly marosvásárhelyi, dr. Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, dr. Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. - Az "érmihályfalvi csoport" 31 elítéltje közül 1958. dec. 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, dr. Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate vallatószobáiban elszenvedett kínzásokba belehalt a dr. Dobai István jogász által összeállított "ENSZ-memorandum" két vádlottja, Kertész Gábor és Nagy József. A peripravai kényszermunkatáborban /a Duna deltájában/ halt meg Demeter István. A börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében az 1964-es szabadulás után nemsokára meghalt Molnár Béla, Kolumbán Bendegúz, Nyitrai Sándor, Böjthe Sándor, Adorján Dezső, Csatlós Csaba református lelkész, illetve teológus, valamint Grósz József, Bocz Ádám, Deák Géza peripravai "Golgotát járó". A börtönben halt meg az "érmihályfalvi csoport" egyik résztvevője, a 25 éves kényszermunkára ítélt Tordai János géplakatos. Az RMDSZ 1996 egyik legjelentősebb kezdeményezésének, az 1956-os forradalom legméltóbb romániai megemlékezésének tartotta Tófalvi Zoltán elhatározását, hogy végigjárják az egykori gulágokat és erről film készüljön. A budapesti DEKO Film 36 órás, a Román Televízió magyar adása 15 órás filmösszeállítást készített a "halálmenet" megismétléséről. Az utat végigjárók között volt dr. Csiha Kálmán református püspök /10 évre ítélték/, Mózes Árpád evangélikus püspök /18 évre ítélték/, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, dr. Dobai István nemzetközi jogász /életfogytiglanra ítélték/, Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze /11 évre ítélték/, Veress Sándor, a Kis-Küküllő menti csoport vezetője /még 1957 januárjában is a magyar forradalmat éltető röpcédulákat terjesztettek!/, akit 20 évre ítéltek, Kacsó Tibor, a "fegyveres felkeléssel" vádolt csíkszeredai csoport vezetője /25 év kényszermunkára ítélték/, Puskás Attila biológus, aki Október 23-a című saját versét terjesztette /20 évre ítélték/, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége és a Székely Ifjak Társasága, valamint a "Palotás-csoport" számos tagja, akiket annak idején 15-25 évre ítéltek. - Egyedül a marosvásárhelyi bíróságon 514 személy ellen hoztak különböző ítéleteket. Itt ítélték el az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ 75, a "Palotás-csoport" 24, a Székely Ifjak Társasága 9, a Puskás Attila nevével jelzett csíkszeredai tanárok, diákok 11 fős csoportját, a Kacsó Tibor nevéhez kapcsolt "fegyveres" felkelés 3 tagját, a csíkszeredai mezőgazdasági szakközépiskola 21 tanulóját /valamennyien román anyanyelvűek!/. Ezeken a tárgyalásokon a szabóból gyorstalpalással "hadbíró őrnaggyá" előléptetett Macskássi Pál elnökölt, aki a visszaemlékezések szerint több mint 80 személyre mondott ki a halálos ítéletet. /Új Magyarország, nov. 4./

1998. november 7.

Az 1956-os forradalom történetét dokumentumkötetek, tanulmányok, visszaemlékezések méltatják. A forradalomnak a környező országok magyarságára való hatását még nem mérték fel alaposan, inkább próbálkozások történtek. Tófalvi Zoltán /ennek a kérdésnek egyik erdélyi kutatója/ összegezte az erdélyi megtorlás adatait: az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritás ürügyén Erdélyben 14 személyt ítéltek halálra, közülük tizenhármat kivégeztek, harmincheten belehaltak az elszenvedett kínzásokba. Az egyik római katolikus pap holttestét a Dunából fogták ki, a másik a brailai mocsarakban lelte halálát. A csíkszentdomokosi Bíró Károly az egyik haláltáborból próbált megszökni, amikor géppuskasorozat végzett vele. A román kommunista diktatúra börtöneiben 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és ugyanennyi evangélikus lelkipásztor szenvedett nehéz börtönéveket. Tízezrekre tehető az elhurcoltak száma. Furcsa jelkép, hogy 1956 ürügyén 56 vádlottat állítottak bíróság elé. Több 56-hoz kapcsolódó kirakatper volt Romániában. A legnagyobb a Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevéhez kapcsolt perben 56 vádlott volt. A Szoboszlay-féle szervezkedés a szocialista rend megdöntését és a többpártrendszer bevezetését tűzte ki célul. A szervezet Erdély több városára kiterjedt. a szervezkedés. Románok ugyanúgy tagjai voltak a szervezkedésnek, mint a svábok és a zsidók. A Szoboszlay-perben 11 halálos ítéletet mondott ki a kolozsvári Katonai Törvényszék, egynek megkegyelmeztek, tíz elítéltet 1958. szept. 1-jén az aradi börtönben kivégeztek. A kivégzettek névsora: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, Huszár József, Orbán Károly, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István, továbbá három román: Draganita Constantin ezredes, Dan Aurel görög katolikus főesperes és dr. Fantanaru Alexandru aradi ügyvéd. Néhány hét múlva az érmihályfalvi csoport perében is ítéletet hirdettek. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost halálra ítélték. 1958. dec. 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték őket. /Tófalvi Zoltán: Negyven éve végezték ki a tizenkét erdélyi ötvenhatost. = Napi Magyarország, nov. 7./

2001. december 29.

Nemrégiben Adrian Nastase kormányfő újból nemet mondott a regionalizmussal kapcsolatos országos vita puszta felvetésére is. Ioan Rus belügyminiszter hülyeségnek, Adrian Nastase miniszterelnök pedig "eltévelyedettek"-nek nevezte a Memorandum szerzőit. Tófalvi Zoltán az előzményekre emlékezetett. Az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc ürügyén futószalagon gyártott koncepciós perekben is akkor hozták a legsúlyosabb, gyakran kivégzéssel járó ítéleteket, amikor az autonómia, Erdély hovatartozásának kérdése felvetődött. 1958-ban ennek a kérdésnek a puszta felvetéséért tizennégy személyt ítéltek halálra, és tizenkettőt ki is végeztek. Közülük az egyik, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd román anyanyelvű volt. Az 1956-os szabadságharc leverése után Erdélyben rendezett öt, úgynevezett "hazaáruló-per" már önmagában is jelzi a retorzió méreteit. Ezek a perek: a "Szoboszlay-per", az "érmihályfalvi csoport", az "ENSZ-Memorandum", a "Fodor Pál baráti köre" és Teodor Margineanu lázadási kísérlete. Az első négy az "erdélyi kérdés" megoldását tűzte zászlajára. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatására - Temesváron még korábban - különböző elképzelések születtek az erdélyi kérdés megoldására: Erdély tartozzon Romániához, Erdélyt csatolják Magyarországhoz, lakosságcsere révén mindkét fél számára méltányosan és igazságosan oldják meg az erdélyi kérdést. Szoboszlay Aladár magyarpécskai-temessági plébános - igaz, szóbeszédek szintjén és gyermekien naivan - felvetette a föderalizmus, a konföderáció gondolatát is. Így kezdődött az ötvenes évek végének legsúlyosabb politikai pere, melyben jelképesen 56 személyt ítéltek el, közülük tizenegyet halálra. A halálraítéltek közül tízet kivégeztek. Szoboszlay Aladár megkérte a görög katolikus egyház egyik képviselőjét, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, hogy többpártrendszer programját jogi szempontból öntse komoly formába. Meg is tette. Románul és magyarul is elkészült a program. A lényeg, az elgondolás az volt, hogy az erdélyi román-magyar kérdést meg kell oldani, egy közös párt alapján: a Keresztény Szolidaritás Pártja révén. Közel 200 személyt tartóztattak le, legtöbbjüket ártatlanul. Több papot is elítéltek: Ferencz Béla (Ervin), Müller Jenő, Mezei Mózes Levente, Ábrahám Árpád, Ráduly István, Rádulyu Géza, Kosza József, Kovács Béla, Kovács Balázs római katolikus papokat, valamint Dan Aurel görögkeleti papot. Az ügyész mind az 56 vádlottra a halálbüntetés kiszabását kérte. Végül, 1958 májusában tizenegy vádlottat halálra ítéltek, tízet közülük kivégeztek: Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Ábrahám Árpád római katolikus lelkészt, Orbán Károly marosvásárhelyi földbirtokost, dr. Kónya István-Bélát, dr. Fintinaru Alexandru ügyvédet, Tamás Dezsőt, Tamás Imrét, Orbán Istvánt, Lukács Istvánt. /Tófalvi Zoltán: A Memorandum-vita előzményei. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2003. szeptember 1.

45 esztendeje, 1958. szept. 1-jén végezték ki a Szoboszlay-per tíz halálra ítéltjét, az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi mártírjait. A Temesváron megrendezett koncepciós perben több száz embert tartóztattak le, 57-et összesen több mint 1300 éves börtönbüntetéssel sújtottak, illetve tízen közülük - Szoboszlay Aladár római katolikus pap, Ábrahám Árpád r. kat. pap, báró Huszár József földbirtokos, Orbán Károly földbirtokos, dr. Kónya István Béla ügyvéd, dr. Fantanaru Alexandru ügyvéd, Tamás Imre tanító, Tamás Dezső tisztviselő, Orbán István tisztviselő-földműves és Lukács István József kereskedő - az életükkel fizettek. Budapesten, a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában már áll egy emlékmű az 1956-os erdélyi áldozatok emlékére, és a gránittömbbe vésett 23 név közül 14 éppen a Szoboszlay-per elítéltje (köztük van a tíz kivégzett is). Szept. 1-jén a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában lévő emlékműnél megemlékezést tartanak, amelyen Brassó, Hargita és Kovászna megyei volt politikai foglyok is részt vesznek. Gyűjtés indult egy aradi emlékmű felállítására is. /Péterszabó Ilona: 45 éve végezték ki őket. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./

2004. október 22.

Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

2005. január 24.

Háromnapos rendezvénysorozatot tartott az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, a székelyudvarhelyi városi könyvtár, a Művelődési Ház, illetve a Hargita Megyei Kulturális Központ január 21–23. között. Új kiadványokat, filmeket mutattak be, illetve a közönség előtt is feltárult Gagy vidéke, melyet nyolc fotográfus dokumentált. Bemutatták a Homoródszentmártoni Művésztelep képekben című kiadványt. Szőcs Endre, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület vezetője kifejtette, hogy 1992-től a Homoródszentmárton Művészetéért Alapítvány rendszeresen összegyűjt néhány olyan alkotót, akiket érdekel a Homoród mente világa. A katalógus, melyhez CD is tartozik, tulajdonképpen egyféle leltár. Leltár arról a rengeteg alkotásról, ami Homoródszentmártonban született. A művésztelep eszmei atyja Nagy Attila volt, az ő eltökéltségének köszönhető, hogy ebben a faluban évente egyhetes alkotómunka folyik. Homoródszentmárton háttere volt egyféle művészéletnek, Gelu Pateanu, mindenki Gyalu bácsija, Cseke Péter vagy Maszelka Jánost is megfordultak ezen a helyen. A művésztábor ötlete Cseke Pétertől származik. Maszelka János képzőművész a tábor lelke volt. A rendezvények keretében bemutatták Lakatos Róbert Csendország című dokumentumfilmjét, amely egy süketnéma gyerekről szól, aki fotózni tanul. Másnap Néptáncműhely Udvarhelyszéken címmel szakmai tanácskozást tartottak P. Buzogány Árpád moderálásával – tánctanításról, utánpótlásról, ezt követte dr. Hermann Gusztáv Mihály történész könyvének bemutatása. A Történelmi autonómiák a Kárpát-medencében című munkát Lukács István székelyudvarhelyi történelemtanár ismertette. A könyv két nyelven került kiadásra: magyar nyelvről Hermann Gusztáv Mihály fordította románra. A kötet szerzői Bánkiné Molnár Erzsébet kiskunfélegyházi múzeumigazgató, a történelemtudományok kandidátusa, Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi könyvtárigazgató, a történelemtudományok doktora, Lukács Antal, a Bukaresti TE docense és Szabó M. Attila történész, székelyudvarhelyi nyugalmazott történelemtanár. A könyv a Hargita Megyei Művelődési és a Nemzeti Kulturális Örökség Igazgatósága, valamint a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár közös kiadása. /Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab: Három nap a magyar kultúra nevében. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 24./

2005. február 12.

Csíkszentsimonban egy éve nyolc taggal alakult meg a helyi ifjúsági szervezet – összegezte a szervezet vezetője, Lukács István – azóta 53-ra gyarapodott a taglétszám. Pályázat útján számítógépekre tettek szert, internetes hozzáférhetőséggel rendelkeznek, van klubjuk is. Kiadványukat, a SZEFITE-t (Szentsimoni Fiatalok Egyesülete névbetűi) is ők szerkesztik. Színdarabot adtak elő, szándékukban áll a szomszéd községekben is színre vinni az Élet az uborkafán című színművet, melyet Gál Judit óvónő tanított be az ifjaknak. Jó a kapcsolatuk a környező települések hasonló egyesületeivel. /Kristó Tibor: Mit tehetnek a fiatalok a közösségért? = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 12./

2007. december 18.

Október hatodika nem ünnep! A halált nem lehet ünnepelni! Mégis ünnepnek lehet nevezni. Az aradi tizenhárom tábornok az utódok üdvéért vállalta a mártíriumot. Ezen a gyásznapon nem látni szomorúságot az arcokon! Mindenkit a kegyelet indított ide a Maros-partra. A tiltások korszakában nem hangzottak el itt beszédek, de a némán ölelkező tekintetek többet mondtak, mint a legszebb szónoklatok írta Csép Sándor. Az “Aradi tizenhárom” szoborcsoportja 80 évvel ezelőtti szétverése után újra áll. Szomszédságában felépült a Jelen Ház, az aradi magyar kultúra egyik redivivusza... És közeleg október 23-a. Pár nap múlva, november 4-én újabb nemzeti gyász emléke szakad reánk. Hosszú a kivégzettek és súlyos börtönre ítéltek névsora. Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, báró Bánffy István, Ábrahám Árpád, dr. Fantanaru Alexandru, Orbán Károly, dr. Kónya István Béla, Tamás Imre, Tamás Dezső, Lukács István József, Ferencz Béla (Ervin atya)... El lehet hagyni ezt a földet? Ezt a földet, amelyet hazává és otthonná szentel annyi nemes áldozat? /Csép Sándor: Év végi merengő. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./

2008. szeptember 2.

Szeptember 1-jén volt ötven éve, hogy Temesváron kivégezték az erdélyi 56-os elítélteket. A Szoboszlay-per vádlottai közül tíz személyen 1958. szeptember 1-én hajtották végre a halálos ítéletet. Emlékszik-e még a köztudat azok nevére, akik vállalták a diktatúrával való szembefordulást? Álljon itt nevük: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, báró Huszár József, dr. Orbán Károly, dr. Kónya István, dr. Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István. Tervüket – egy romániai Keresztény Munkáspárt létrehozását – nem sikerült megvalósítaniuk, ügyüket elárulták, a résztvevőket bebörtönözték, tízet közülük kivégeztek. De nem a Szoboszlay-per volt az egyetlen 1956 után. Más perekben még öt személy ellen hoztak halálos ítéletet: Sass Kálmánt, dr. Hollós Istvánt, Szígyártó Domokost, Teodor Margineanut és Bíró Károlyt szintén kivégezték. A megtorlás idején tehát Romániában 15 személyt végeztek ki, közülük 10-et a Szoboszlay-ügyben. A vallatások és a börtönbüntetésekben elszenvedett kínzások következtében még 17-en életüket vesztették. 25 évi börtönbüntetésre ítéltek 43 személyt; 20–25 év közöttire 21 embert; 20 évi börtönre 36-ot; 15–20 év közöttire 29-et; 15 évre 57-et; 10–15 évre 24-et; 10 évre 112-őt; 5–10 évre 93-at; 5 évre 43-at; 1–5 évre 43-at; 1 év alatti börtönnel 117 személyt sújtottak. (Az adatok Péterszabó Ilona ‘56 után 57-en... a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyvéből származnak.) A halálra ítéltek között volt Orbán István is, akinek gyermekei, unokái 2006. október 23-án, szülőfalujában, Csíkcsomortánban emléket állítottak. Fiát, Orbán Pétert 25 évre, lányát, Etelkát öt évre ítélték, a szintén csíkszeredai Vorzsák Jánost pedig hét évre. Ők azóta is, ma is emlékeznek. De emlékeznek unokái is. Orbán István emlékére, kivégzésének 50. évfordulóján emlékező szentmisét tartottak Csíktaplocán. A család megkoszorúzta a taplocai temetőben a hősök emlékművét, amelyen Orbán István neve is szerepel. /Takács Éva: Fekete betűs gyásznap. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 2./

2008. október 18.

1958 a romániai magyarság történetében a véres megtorlásokkal, kivégzésekkel, példátlan retorzióval társuló esztendőként marad meg a közös emlékezetben. A román kommunista diktatúra számára a megtorlásokhoz az impulzust a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22. és 28. közötti látogatása jelentette. Kállai Gyula 1958. február 24-én Marosvásárhelyen jelentette ki, hogy Magyarországnak a szomszédaival szemben semmilyen területi követelései nincsenek, majd kijelentette, hogy az 1956-os magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Románia területi integritása számára jelentett veszélyt. A csúsztatás abban állt, hogy revíziós követeléssel egyetlen program sem lépett fel. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem programjában 16. pontként szerepelt, hogy a magyar kormány nemzetközi fórumokon képviselje a határon túli magyarok ügyét. Kállai Gyula arra is felhívta a ,,román elvtársak” figyelmét, hogy az ellenforradalmárokat példásan meg kell büntetni. Ennek a kijelentésnek azonnali hatása volt: véres kezű magyar gyilkos, Kádár János és kísérete még el sem hagyta az országot, amikor a Kolozsvári Katonai Törvényszék Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök, Csiha Kálmán református lelkész – a későbbi püspök –, Hajdu Géza, Szőcs Ignác, Szentmártoni Bálint Ferenc-rendi szerzetes perében példátlanul szigorú büntetéseket mondott ki: Fodor Pált, Fodor Imre marosvásárhelyi polgármester (1996–2000) édesapját 25 évi kényszermunkára, a többieket 10 és 20 év közötti börtönbüntetésre ítélte. 1958. május 30-án Temesváron tíz személyt ítéltek halálra. Kegyelmi kérvényüket visszautasították, a Nagy Nemzetgyűlés elnöki tanácsa 1958. augusztus 22-én megerősítette a halálos ítéleteket. Ötven évvel ezelőtt, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében a tíz értelmiségit, köztük dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, kivégezték. Az ötvenedik évfordulón álljon itt a névsoruk: Szoboszlai Aladár magyarpécskai római katolikus plébános, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános, báró Huszár József abafáji földbirtokos – letartóztatásakor Aradon élt –, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt egyik Arad megyei vezetője, Orbán Károly mezőmadarasi, nyolc nyelvet beszélő földbirtokos, dr. Kónya Béla István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán István csíktaplocai tisztviselő, földműves, Lukács István magyarpécskai kereskedő, Tamás Imre csíksomlyói tanító, Tamás Dezső csíksomlyói tisztviselő. A hozzátartozók ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai. Tamás Imre tanító három gyermekének a börtönből kiadták édesapjuk véres foltokkal tele nagykabátját. Szoboszlai Aladár úgy képzelte, hogy Háromszék lesz az általa kidolgozott Keresztény Dolgozók Pártjának és programjának központja. Bérmakeresztapja, Ábrahám Árpád torjai plébános révén a szervezkedés egyik legfontosabb központja Torja lett. A mozgalomnak sejtje működött Kézdivásárhelyen, Csernátonban. Azért fontos, hogy a mozgalom hiteles történetét a Háromszékben közölt sorozat révén elsősorban a megye lakossága ismerje meg. 50 évvel ezelőtt, 1958. október 4-én a nagyvárad-velencei művelődési házban mondták ki az ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost, később magyar-francia-latin szakos tanárt halálra, 13 személyt életfogytiglani kényszermunkára és a többieket 5–25 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Sass Kálmánt és Hollós Istvánt 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben végezték ki. Ez volt a legkegyetlenebb per, a túlélők nagy része a börtönből való szabadulás után elhunyt. A Háromszék folytatásokban közli Tófalvi Zoltánnak a Szoboszlai-per anyagát feldolgozó munkáját, emléket állítva Erdély mártírjainak. /Ötvenhat véres megtorlása Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

2008. november 10.

A székelyudvarhelyi Művelődési Házban november 8-án díjátadással zárult a tudomány napja tiszteletére immár második alkalommal szervezett rendezvény, amelynek szervezői idén is a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Areopolisz Egyesület munkaközösségei voltak. Lukács István történelem szakos tanár, a Benedek Elek Líceum igazgatója ismertette és méltatta az Areopolisz Egyesület és a Csíki Székely Múzeum 2008-as évkönyvét. Az ünnepségen átadták az Udvarhelyszék Tudományáért díjat. Idén a rangos megtiszteltetést a Székelyudvarhelyen élő és ma is aktívan dolgozó dr. Balla Árpád nyugalmazott gyermekgyógyász, gyermekkardiológus szakorvosnak ítélték oda. Dr. Balla nevéhez százötvennél több tudományos írás, több mint háromszáz tudományos előadás, kutatómunka és az általa alapított Pápai Páriz Ferenc Alapítvány tevékenysége kötődik. /Lázár Emese: Kitüntetés Balla Árpádnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 10./

2010. március 16.

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés.
Az emlékmű alkotója Dinyés László
Jámbor Gyula. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. május 18.

Felmentették az ’56-os vádlottakat
Kincses Előd ügyvéd tegnap sajtóértekezleten bejelentette: sikerült elérnie, hogy a Kolozs megye ítélőtábla érvénytelenítse 1958-as döntéseit, amelyekkel a katonai törvényszék több mint ötven személy ítélt el, egyeseket halálra, amiért részt vettek az 1956-os magyarországi forradalomban.
Kincses Előd elmondta: 1958-ban a III. számú Észak Kolozs Régió katonai törvényszéke 57 személyt ítélt el, amiért azok részt vettek az 1956-os magyarországi forradalom utáni erdélyi megmozdulásokban, majd a döntést megerősítette a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága is. Ekkor ítélték halálra és végezték ki Szoboszlay Aladárt és társait.
Az ügyvéd a sajtó tudomására hozta, hogy 2009 márciusában a Kolozs megyei Ítélőtábla elutasította a perújrafelvételt, ám azt elfogadta a Legfelső Ítélő és Semmítőszék, így visszaküldték az iratcsomót újratárgyalásra alapfokra Kolozsvárra, és most ez a bíróság hozott kedvező ítéletet.
„Sikerült érvényt szereznünk Szoboszlay Aladár testvére kérésének, és semmisnek nyilvánították az 1958-as ítéletet, felmentették az összes vádlottat” – mondta el Kincses. Hozzáfűzte: „végre az igazságszolgáltatás teljesítette kötelességét”.
Kincses elmondta: „Sikerült elérnünk az összes vádlott felmentését, visszanyerte katonai rangját Constantin Drăgăniţă, a híres kézilabdás Cezar Drăgăniţă édesapja. Édesanyját és édesapját egyaránt elítélték ebben az ügyben. A büntetőtörvénykönyv 211-es cikkelye alapján, fegyveres felkelést bűntette miatt ítéltek el mindenkit” – nyilatkozta Kincses, aki leszögezte, ilyesmiről szó sem volt.
Az ügyvéd elmondta, védőbeszédében arra hivatkozott, hogy a Tismăneanu-jelentés is embertelennek nevezte a kommunista rezsimet és kimondta, a katonai törvényszék abban az időben a politikum kiszolgálója volt.
„Nem az igazság kiderítése volt a céljuk, hanem az ellenállók eltiprása, a másképp gondolkodók fizikai megsemmisítése” – fejtette ki az ügyvéd, akinek ismeretei szerint jelenleg az 57 elítéltből hárman vannak még életben: Ferenc Ervin barát, Gyergyószárhegyen, Orbán Péter és testvére Etelka Csíkszeredában.
Az 1956-os magyarországi forradalom után a szolidarizáló erdélyiek közül sokakat meghurcoltak, bebörtönöztek vagy kivégeztek. Kolozsváron a katonai törvényszék 57 személyt ítélt el 1958. május 30-án, tíz vádlottat, Szoboszlay Aladárt, Fântânaru Alexandrut, Ábrahám Árpádot, Huszár Józsefet, Kónya Istvánt, Lukács Istvánt, Orbán Istvánt, Orbán Károlyt, Tamás Dezsőt és Tamás Imrét halálra ítélték, és 1958. szeptember elsején kivégezték.
Szabadság (Kolozsvár)

2010. december 10.

Értékek környezetében
Fazekas Lóránd ornitológus, néprajzos szerint a természettudomány oktatásában sok a pótolnivaló
Beszélgetőtársunk a szatmári magyarság egyik legismertebb személyisége. Olyan sokan ismerik és szeretik, mint a népszerű színészeket vagy énekeseket. Mert nemcsak tanár, de ornitológus, néprajzos, helytörténész, geológus, időjárás-megfigyelő, kirándulásszervező, idegenvezető egy személyben. De főleg a szó eredeti értelmében vett népnevelő! A sokféleség miatt nehéz volt eldönteni, mivel kezdjük beszélgetésünket, ám a szerencse kisegített. Munkaasztalán friss elismerő oklevél és különdíjként vadonatúj iránytű, mutatva: a tanár úr jó irányban tevékenykedett az elmúlt fél évszázadban.
Kiktől kapta az elismerő oklevelet?
– Húszéves a Román Madártani Egyesület, és a jeles évfordulóra háromnapos rendezvényen emlékeztünk Piteşti-en. Persze hogy ott voltam, hisz alapítótag vagyok. Egy fiatal biológussal, Paulik Csillával képviseltem Szatmár megyét. Annak idején Medgyesen tartottuk az alakuló ülést, az én tagsági könyvem, íme, a 35-ös számot viseli. Akkor még százan sem voltunk, ma tizenkétezren vagyunk, ebből 132-en Szatmárban tevékenykedünk, mert van már külön szervezetünk is, sok fiatallal, ami a madárvédelem szempontjából reménykeltő. Különösen ha olyan fiatalokat tudhatunk magunk közt, mint a mikolai Lukács István, aki hetedikes diákként csatlakozott hozzánk, és ma az orvosi egyetemre jár.
Piteşti-en szép számban összejöttünk, igaz, volt miről tanácskoznunk, hisz közismert, a modernizáció mennyire veszélyezteti az élővilágot, benne a madarakat. Ha nem állunk a sarkunkra, még nagyobb lehet a pusztulás, pótolhatatlan fajok tűnhetnek el végleg. Az egyik ajánlás az volt, hogy tovább bővítsük madárvédő tevékenységünket, és még több fiatalt vonjunk be munkánkba.
Az ötvenvalahány éves tanári pálya egészen másképpen indult. Talán nem is sejthette, merre fordul-kanyarog, és mi lesz a vége felé! Ha jól tudom, földrajz–geológia szakot végzett a régi Bolyain, ennek ellenére az elején matematikát és fizikát kellett tanítania. Mi történt?
– Semmi különös, csak az, ami azokban az években sok pedagógussal történt. Nagy volt a tanárhiány, több szaktantárgyat képzetlen személyek, jobb esetben végzett tanítók adtak elő. Akkor tartományi közigazgatásban éltünk, s bennünket Nagybányáról irányítottak. Engem először Fernezelyre küldtek volna matekot tanítani, de mikor látták, hogy nem lelkesedem érte, akkor Halmiba neveztek ki.
Ott nagyon meglepődtek, de hiszen nekik van számtantanáruk, ha végzettsége nem is az, inkább földrajzot és történelmet tanítsak! Ezzel indultam, de nem sokkal később már a biológia is az enyém lett. Ezt bántam legkevésbé, hisz a Bolyain külön tanultunk növényföldrajzot és állatföldrajzot, benne rendszertant és az élő világ elterjedését, ami már átvisz a biológiába, amit én mindig szerettem.
Nem sokat tanítottam Halmiban, a szomszédos Kökényesdre helyeztek, ahol az érdeklődésem mind inkább a biológia felé tolódott, miközben a körülmények okán a néprajzba is egyre inkább belekóstoltam. Igazgató lettem, és igyekeztem mind jobban bekapcsolódni a település életébe, sok embert, családot közelebbről is megismerni, mert úgy láttam, ez minden tekintetben hasznomra válik.
S van még valami, ami meghatározta további életemet és érdeklődésemet. A környező táj! Aki járt ott lent, a Túr alsó folyásánál, annak nem kell magyarázni, mennyire megkapja az embert mindaz, ami ott van: a lápi erdők, mocsarak, az árterület és a vizek gazdag élővilága, amit az országhatár közelsége miatt sem háborgathattak. Valóságos paradicsom a természettudomány iránt érdeklődőnek.
Mivel a biológia sok szemléltetést igényelt, gyakran kivittem az osztályt a helyszínre, mind több szemléltető eszközt gyűjtöttünk be az erdőkből, láposokból az iskolai laboratórium számára. Aztán elterjedt a faluban, hogy tücsköt-bogarat gyűjtünk, s az emberek kezdték behozni az erdőn-mezőn talált elhullott madarakat és kisállatokat. Amit én szépen preparálok, kitömök, megőrzöm az utókornak, mert közben a preparálást is megtanultam.
Annyira megszokták, hogy én ilyesmivel is foglalkozom, hogy jóval nyugdíjazásom után, ide, Szatmárnémetibe is behoznak egy-egy elhullott ritka példányt. A végeredményt az előbb láttuk a nagyszobában lévő gyűjteményben.
Csak nem azt akarja mondani, hogy azt a rengeteg madarat és kisemlőst a tanár úr preparálta, konzerválta az utókornak?!
– De igen! S lám, érdemes volt, mert ma délelőtt is két osztály jött megnézni. Nem jártam utána, de ismereteim szerint máshol nincs Szatmárnémetiben olyan gazdag természettudományos gyűjtemény, mint amit én hoztam össze ötven év alatt a Túr völgyében.
Minden érdeklődő előtt nyitva áll az ajtó. Mintegy kilencven madárfaj látható itt. Köztük olyan ritkaságok, mint a réticanka, a kerecsensólyom és a kabasólyom. A kisemlősök közül kiemelném a törpe cickányt, amely olyan pici, hogy tenyerünk egynegyedét sem tölti be, vagy a nyusztot, amely igen káros és nagy étvágyú ragadozó. Kirándulásaink alkalmával ezen állatok nagy többségét az iskolások a természetben is megismerhetik.
A helyi lapok az idén is többször hirdették az ön madármegfigyelési kirándulásait. Alkalmam volt tapasztalni legutóbb éppen a remetei hegyen, hogy ezek a kiruccanások vonzzák a fiatalokat! Miért tartja fontosnak az ilyesmit?
– Elsősorban azért, mert a természettudományos ismeretük kevés és hézagos, amin nem is csodálkozom, hisz az utóbbi évtizedben az iskolai tanrendben érezhetően csökkent az ilyen órák száma. A földrajzé és a biológiáé például heti két óráról egy órára. Akkor, amikor a biológia századát éljük, amikor a természettudományok fontosabbak az ember számára, mint bármelyik eddigi korszakban.
Csak reméljük, hogy a nagy vajúdással születő új oktatási törvény változtat ezen az áldatlan helyzeten. Mi addig is javítunk saját helyzetünkön, és igyekszünk még vonzóbbá tenni egyesületünket. Nemrég a szatmári Kossuth-kertben felújított régi közfürdő épületében, a Zöldházban külön irodát kaptunk, ahol ismeretterjesztő előadásokat tartunk, játékos versenyeket szervezünk.
Itt dolgozzuk fel azokat az adatokat, amelyeket madárszámláláskor gyűjtünk az iskolásokkal, mert az országos madárszámlásási akcióba is bevonjuk őket. Tehát igyekszünk pótolni azokat a dolgokat, amelyeket a hivatásos oktatás elmulaszt. De nagyon sok a pótolnivaló, ezt nem csak én mondom.
Visszatérve a madarakra, hadd kérdezzem meg: van-e az ornitológusnak kedvenc faja?
– Nem illene mondanom, mert mind az kellene legyen, mint ahogy az is, de én is ember vagyok, s azok a madarak állnak hozzám közelebb, amelyek fizikailag is közelebb vannak. Mint a cinkefélék, amelyek a városba, így az én kertembe is be-bejönnek. Lám, most is vagy kettő ! Szép a tollazatuk, nagyon hasznosak, és „nyitnikék”-énekükkel ők hozzák a tavaszt.
Említette a madárszámlálást. Sok aggodalomra adnak okot a legfrissebb felmérések?
– Elég sokra! Hét helyen vizsgálódtunk, tapasztalataink szerint mifelénk rohamosan csökken a fecskék száma, amit elsősorban csökkenő táplálkozási lehetőségükkel, a nem kellően átgondolt szúnyogirtással hozunk kapcsolatba.
A tavak és más vizes élőhelyek kiszáradása miatt kevesebb az olyan védett madár, mint a szürkegém, a zöld- és a szürkeküllő, de pusztulnak az énekes madarak is. Ugyanakkor szaporodnak a seregélyek, a tőkés récék, dankasirályok, s a sok elbokrosodott rét, a szántóföldek elparlagiasodása miatt, a vadászok örömére, például a fácánok.
Akkor menjünk vissza a Túr-árterület gazdag élővilágából Kökényesdre, Szatmár megye ma is egyik leginkább hagyományőrző falujába. A néprajzkutatás is magától jött, a helyzet hozta, mint a madárkutatást?
– Valóban a helyzet hozta. A gazdasági és társadalmi változások, az erőszakos kollektivizálás, a férfiaknak a városi építőtelepekre, gyárakba hajtása valósággal felforgatta a falut, megváltoztatta az emberek életmódját. A hagyományos paraszti társadalom a szemünk előtt bomlott le, sokféle használati tárgy a padlásra vagy éppen a szemétre került. Több évszázados népi kultúra emlékei szorultak hátra, tűntek el egyik napról a másikra. Felelős ember, pláné ha pedagógus is, ezt nem nézhette tétlenül.
Fazekas Lóránd (1935, Szatmárnémeti)
Ornitológus, néprajzos, népnevelő. A Bolyai Egyetemen 1957-ben földrajz–geológia szakon diplomázik. Halmiban kezdi tanári tevékenységét, majd Kökényesden folytatja, ahol sokáig az iskola igazgatója is.
A környezet hatására az oktatás mellett ornitológiával és néprajzzal is komolyabban foglalkozik. Alapító tagja az Országos Madártani Egyesületnek, majd a Kriza János Néprajzi Társaság is tagjai közé fogadja. Több könyve jelent meg, számos elismerésben részesült, így a közösségért végzett tevékenységéért megkapta a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság díját is.
Cselekvésre buzdított az akkori gyermeklap, a Jóbarát felhívása is: mentsük meg kallódó értékeinket! Megszületett bennem egy néprajzi gyűjtemény létrehozásának gondolata. A szülői látogatásokat és más találkozásokat felhasználva mondtam az embereknek, mi a szándékom, és hogy ne dobjanak el semmiféle olyan régi eszközt, amire már nincs szükségük, majd kiállítjuk, és minden tárgynál feltüntetjük az adományozó nevét. Ez bizalmuk megnyerése miatt nagyon fontos volt. Hozták is nemsokára az első tárgyakat.
A legelsőt, egy kilencfiókos régi fűszertartót 1971. február 27-én a 291-es házszám alól, Komáromi Erzsébettől kaptam. Itt van pontosan feljegyezve a gyűjteményes irkába, senkinek ne legyen kétsége, hogy a tárgy másfelé kerülhet. Aztán sorra hoztak szenes vasalót, mángorlót, motollát, cseréptányért, szilkét, csuprot, káposztás fazekat, tésztaszűrőt, varrottas törülközőt és amit csak el lehet képzelni. Még most is hoznak, bár sok száz tárgyat számlál és évek óta közszemlére van téve a kökényesdi gyűjtemény.
Íme, a füzet legutolsó bejegyzésében az áll, hogy Tóth Imre a 435-ös házszám alól, 2010. október 29-én egy kazaltépőt ajándékozott a köznek. Ez egy csúszós, horgos rudacska, amit beszúrnak a szénakazalba, és szénával húzzák ki.
Ha nem tévedek, a gyűjteménynek a felújított régi iskolában találtak végleges helyett, a nyáron megtartott kökényesdi „múzeumavatóról” lapunk is beszámolt. A több évtizedes gyűjtőmunka nyomán Fazekas tanár úr igazi néprajzossá vált!
– Olyannyira, hogy közben a Kriza János Néprajzi Társaság tagjai sorába fogadott. Mint utaltam rá, szinte észrevétlenül lettem néprajzos, de mindenképpen a környezet hatására. Az eltelt időben aztán ösztönömmé vált a szakma néhány alapvető elvárása, ennek köszönhetően ma, hetvenhat évesen sem tudok úgy vidékre menni, hogy ne legyen nálam messzelátó, fényképezőgép és jegyzetfüzet. S az ember mindig talál valamit, néha olyasmit is, amivel korábban nem találkozott.
A nyáron az egyik régi kőszegremetei présház verandáján láthattam egy úgynevezett kijózanító padot. Egyszerűségében is elmés darab. Belső lábai rövidebbek, így a pad a fal felé dől, és a rajta szundikáló részeg nem eshet le róla. A néprajzban az is segített, hogy annak idején második fokozati tanári vizsgára írtam egy falumonográfiát, amiben sok néprajz is volt, s hogy a nagy tévedéseket elkerüljem, több ismert magyar néprajzostól elolvastam ezt-azt. A vizsga jól sikerült, de a monográfiát már csak ’90 után, a Lakitelek Alapítvány támogatásával, egy pályázat révén tudtam könyv alakban megjelentetni.
Azóta még írt néhány könyvet.
– Néprajzit, természetismeretit, helytörténetit, mert közben a sors helytörténészt is csinált belőlem. A Hit és hagyomány megírására, amely Kökényesd szakrális néprajzával foglalkozik, az Apáczai Közalapítvány pályázata ösztönzött. Külön elismerésben részesültem érte, akárcsak a Tanári életutak című kötetért. Készülőben van Kökényesd bővített monográfiája, amelyben többet foglalkozom a népélettel és annak változásaival, néhány ma is élő néphagyománnyal.
Persze, megkérdezhetik: milyen ornitológus vagyok, hogy az általam kutatott madarakról még nem adtam ki egy nagyobb könyvet? Erre azt válaszolom, hogy kicsi az a terület a Túr völgyében, amellyel foglalkozom, madárvilága több más kiadványban, például az Erdélyi Kárpát-Egyesület nyomtatványaiban is megtalálható. Társszerzőként két olyan szakkönyvben is jelen vagyok „madaraimmal”, amelyeket a középiskolások és egyetemisták is forgatnak.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. november 21.

Magyar Kulturális Napok Dicsőszentmártonban
Idén gazdag rendezvények zajlottak Dicsőszentmártonban Márton napja előtt és után. Soraimmal a rendezvények azon szeletét ismertetném, melyeket a Kis-Küküllő Alapítvány szervezett.
Megható és nagy érdeklődést kiváltó est volt, amelyen Adorjáni Rudolf Károly Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve című könyvének bemutatására került sor. A 89 éves unitárius nyugdíjas lelkész néprajzi kört vezetett, mely a Sipos Domokos Művelődési Egyesületből nőtt önállóvá. Most, mikor már járása elnehezült, lelke és tudása megmaradt, egy 370 oldalas könyvet tett az asztalunkra. Nagy Endre, a jelenlegi unitárius lelkész, részletes ismertetése szintén elismerést váltott ki a hallgatóságból.
Egy másik rendezvény, az Andrei Bârseanu Líceum magyar tagozatának II. Vox Virtus művelődési vetélkedője volt. Irányító tanáruk Béres Ilona volt, őt Szilágyi Rozália tanárnő és Pataki Tamás diák segítette, aki jelenleg az ELTE I. éves hallgatója. Tíz, kéttagú csoport versenyzett, mindenikük jutalomban részesült. A nyertes csapat: Dégi Beáta és Szántó Adél. II. helyezést Füleki Kinga és Schmidt Kinga, III. helyezést Hidi Andrea és Keszeg Mónika értek el.
Színházi esten is részt vehettünk. László Zsuzsa, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze bemutatta Verébszárnyon című műsorát. Közvetlen játéka, kellemes hangja elismerést váltott ki a kis számú, de lelkes közönségből.
November 11-én a Magyar Közművelődési Központ néprajzi gyűjteményének ünnepélyes megnyitója a vártnál is jobban sikerült. Ehhez hozzájárult Balázs Éva, az említett alapítvány elnökének beszéde és az ünnepi műsor is. „A múzeum kiáltás a jövőbe, a magyarok hangját kívánja hallatni, elszórványosodó vidékünkön. Az tárgyak önmagukért beszélnek, regélnek a népről, mely évszázadok óta itt élt és évszázadokig itt akar élni!” Miklós Eszter VII. osztályos dombói tanuló Bartók Gyermekeknek című művéből részleteket mutatott be, majd vámosgálfalvi fiatalok léptek fel. Varga Ildikó, Hidi Andrea verseket szavaltak, Keszeg Mónika népdalokat énekelt. Muzsikált Harai Levente, Lukács István Paul és Gyárfás Róbert.
Sokunknak könny szökött a szemébe, amikor meghallottuk a szászcsávási férfikórus dalos műsorát. Vallásos énekek mellett Petőfi- és Csokonai-dalokat, kuruc dalokat énekeltek négyszólamban, ami nem csoda, hiszen Szászcsáváson már 1837-ben csodálatosan énekeltek, amit Kiss Sámuel egykori esperes is lejegyzett a vizitáció alkalmával.
A magyar Közművelődési Központban könyvvásárt tartottak. György Horváth László négy könyvét mutatta be: Székely Marosvásárhely, Stockholmi szerelem, Székely mesék és Székely balladák világa. A szerző Magyarkirályfalván volt lelkész, most Stockholmban él. Az olvasóközönség Komoróczy György két kötetét is megismerhette.
A hét Müller Péter és Seres Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljének bemutatásával zárult. A Mihai Eminescu kultúrházban hosszú tapssal jutalmaztuk a társulatot, ahová a színházkedvelő közönség visszavárja őket.
Köszönet dr. Kakassy Sándornak, a Kis-Küküllő Alapítvány elnökének fáradságos munkájáért, mely a néprajzi múzeum létrehozásában és a tartalmas rendezvények megszervezésében mtatkozott meg.
Szlovácsek Ida, Dicsőszentmárton
Népújság (Marosvásárhely)

2012. február 24.

A kommunizmus áldoztai: Szoboszlay Aladár és társai
Szoboszlay Aladár egy erdélyi, római katolikus plébános volt, aki Confederatio című művében kifejtette egy közös román-magyar állam tervét, amelynek létrejötte szerinte az etnikai feszültségeket szüntette volna meg. Ezenkívül fel szerette volna számolni a kommunista diktatúrát, és visszaállítani az alapvető polgári jogokat, szólás, vallás és sajtószabadság, valamint megszüntetni a kollektivizálást. Elméletét először csak közvetlen barátaival, Reusz Máriával, Alexandru Fîntînaru ügyvéddel, báró Huszár Józseffel és Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébánossal, ismertette, azonban egyre több követőre találtak. Hamarosan külön-külön konspiratív szervezet működött Pécskán, Csíkszeredában, valamint Torján. A szervezkedés tagjai egy fegyveres felkelést kívántak kirobbantani, amelynek dátumát 1956. augusztus 28-ra tűzték ki. A felkelés azonban a rossz szervezés miatt el sem indult. A kudarcot követően azonban Szoboszlay és társai nem adták fel, hanem újabb dátumot tűztek ki a felkelés kirobbantására, a magyar forradalom hatására október 26-át. Azt akarták, hogy a két forradalom egyszerre győzzön a két országban, ezzel létrejött volna a Szoboszlay által elképzelt konföderáció is. A kijelölt időpontban azonban ismét nem történt semmi, ezzel a felkelés kirobbantásának terve a kútba esett, a magyar forradalmat pedig a szovjet csapatok időközben leverték, így megszűnt az együttműködés esélye is. A szervezkedést a Securitate egy „Iosif” álnevű besúgónak köszönhetően leleplezte, a résztvevőket pedig 1957 novemberében sorra letartóztatták. Összesen 57 személyt tartóztattak le, románokat és magyarokat egyaránt. Olyan személyek is fogságba kerültek, akik csak szimpatizáltak a felkeléssel, vagy csak tudtak róla, de nem támogatták. Az utóbbiaknak az volt a bűne, hogy nem jelentették a Securitatenak, hogy mi van készülőben.
A pert Kolozsváron tartották, a III. Hadtest hadbírósága ítélkezett, elnöke egy magyar, a szabóból hadbíró őrnaggyá előléptetett Macskássi Pál volt. Az elítéltekkel kegyetlenül bántak az őrök, rendszeresen és brutálisan megkínozták őket. A kirakatperek magasiskolája következett, ugyanis a bíróság az ítéleteket már jó előre megkapta Bukarestből, ennek ellenére fenntartották a helyben ítélkezés látszatát. A foglyokat „államrend elleni összeesküvéssel” és a „Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, ítéletet 1958. május 30-án hoztak felettük. Az összes vádlottat teljes vagyonelkobzással sújtották, ezenkívül 10 személyt halálra, 5 személyt pedig életfogytiglanra ítéltek. A többiek ítélete 8–25 év között volt. A ítélkezés kegyetlenségét mutatja, hogy a tárgyalás „közönsége” minden egyes halál és életfogytiglani börtönbüntetést megtapsolt.
A halálraítélteket 1958. szeptember 1-jén golyó által kivégezték Aradon vagy Temesváron. Sírjaik máig ismeretlen helyen vannak.
A kivégzettek név szerint:
Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly. A börtönbüntetésre ítéltek közül egy személy vesztette életét, Szörcsey Elek, a többiek az 1964-es amnesztia idején kiszabadultak, de mindannyian maradandó fizikai és szellemi károsodást szenvedtek.
Moyses Márton
Az Erdélyben élő fiú 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960. november 22-én letartóztatták „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a securitatés titkosrendőrök.
1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. Rá három hónapra, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án. A Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle. A titkosrendőrség minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette.
A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló is.
Ordas underhang.freeblog.hu
Jambor Ileana írta (2012-02-24 11:28:11)
A Szoboszlay ügyhöz szeretnék hozzászólni. Jámborné Péterszabó Ilona vagyok Aradról. Könyvet írtam ezzel kapcsolatosan és van egy civil szervezetünk is, In memoriam 1956, amelynek célja éppen ezen áldozatok emlékének ápolása. Aradon már elhelyeztünk egy emléktáblát a belvárosi katolikus templom előterébe Karácsonyi István katolikus pap emlékére, aki 22 év kényszermunkára lett ítélve a Szoboszlay perben, ő tényleg teljesen ártatlanul és a Luciu Giurgen-i munkatáborban hunyt el 1963 nov. 9-én. Pécskán is sikerült egy szép emléktáblát elhelyezni Lukács István kivégzett házának falára és már öntik a rózsát a pécskai emlékműhöz, amelyet az összes áldozatnak szenteljük.
Akit bővebben érdeklik ezek a dolgok, megtekinthetik honlapunkat:www.xxx
Erdély.ma

2012. február 24.

Tőkés: fennáll annak a veszélye, hogy a kommunisták utódai visszatérjenek
Marosvásárhelyre látogatott 2012. február 24-én Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő, ahol a helyi December 21. Mártírváros Egyesület tagjaival együtt a kom- munizmus áldozataira emlékezett, illetve felkérésükre a forradal- már-státusz érdekében közbenjárt. „Sajnos Romániában még nem jelöltek ki emléknapot a kommunizmus áldozatainak tiszteletére, mert a forradalmárok nem tudtak megegyezni a dátumban. Magyarországon viszont néhány éve február 25-én megtartják A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját”– mondotta elöljáróban Tőkés László. Az Európai Parlamentben augusztus 24-ét jelölték ki a Totalitárius Rendszerek Áldozatainak Emléknapjává, amelyet az Európai Unió tagállamai opcionális megtarthatnak. Magyarországon az 1946-os parlamenti választásokon a Független Kisgazdapárt nyert, ezért 1947. február 25-én a párt főtitkárát, Kovács Bélát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
„Látogatásom másik apropója, hogy a December 21. Egyesület felkért, járjak közben a forradalmári státusz elismeréséért, hiszen tavaly novemberben a román kormány eltörölte a kedvezményeket, mintegy megszüntette a forradalmári státuszt. Ebből is látszik, hogy a romániai posztkommunista rendszer kettős játékot űz: előbb kedvezményeket adtak, hogy elhallgattassák a rendszer ellenzőit, majd felhígították a forradalmári státuszt azzal, hogy mindenféle beépített szekuristának igazolványt adtak és összemosták az áldozatot és a tettest, most pedig egyszerűen mindent eltörölnek, mert azt mondják, hogy túl sok a csaló. Néhány PDL-s tavaly azzal próbálkozott, hogy Temesvár helyett Iaşi-t ismerjék el forradalmi városnak, korábban pedig a CNSAS-ból kizárták Marius Opreát. Így lepleződik le a rendszer.
Az idei választásokon fennáll annak a veszélye, hogy a kommunisták utódai, élükön Victor Pontával, visszatérjenek. A volt kommunista, jelenleg uniós országokban Románia lenne az egyetlen, ahol ez megtörténhet”– fogalmazott Tőkés László. Hozzátette: a 2008-as prágai konferencián közös európai állásfoglalást kezdeményeztek a kommunizmus rémtetteinek elítéléséért. Erdélyi képviselőnk az ügyet azóta is nemzetközivé akarja tenni, mivel a nyugati EP-képviselőknek nincs személyes tapasztalata erről. „Meg kell velük ismertetni, mert fogalmuk sincs arról, hogy mi történt a kommunizmus alatt, hogy 100 millió áldozatot követelt a rendszer. A nürnbergihez hasonló pert akarunk a kommunista vétkesek ellen” – mondotta az EMNT elnöke.
Konkrét javaslatként elhangzott, hogy a volt szekusok és nomenklaturisták vagyonát, érdemtelenül magas fizetését és nyugdíját kell megvonni, és szétosztani a valódi forradalmárok között, azok között, akik megérdemlik. Azt pedig, hogy ki a valódi forradalmár és ki a csaló, szakembereknek kellene eldönteniük.
Kincses Előd ügyvéd szerint azokat mindenképpen megilletnék a kedvezmények, akik balesetet vagy sérülést szenvedtek, illetve az elhunytak leszármazottait. „Huszonkét éve harcolunk ezért, és egyre nehezebb ezt eldönteni, de Dan Voinea tábornok szerint 70-80%-ban tudják, hogy kik a vétkesek, a dossziékat pedig titkosan őrzik”– mondta Kincses Előd, aki felsorolta annak a 10 személynek a nevét, akit az 1956-os szabadságharc kapcsán 1958 szemptemberében kommunizmusellenes tevékenység miatt Kolozsváron elítéltek és kivégeztek: Szoboszlay Aladár, Huszár József, Alexandru Fântânaru, Tamás Imre, Tamás Dezső, Orbán István, Orbán Károly, Lukács István, Kónya István és Ábrahám Árpád. „Elértem, hogy őket és további 47 elítéltet felmentették, tehát örököseiknek joguk van a kártérítéshez”– mondotta Kincses.
A December 21. Mártírváros Egyesület vezetői, Hamar Alpár Benjámin elnök és Emil Târnăvean alelnök szerint nagyjából 2600-3000 álforradalmárnak van igazolványa, mindez úgy, hogy 2004-től kezdve ügyészek feladata volt átvizsgálni és leleplezni a csalókat.
Erdély.ma

2013. január 16.

Egyetemre kötelezett oktatók
Az óvónőknek és a tanítóknak is el kell végezniük a hároméves egyetemi alapképzést a következő hat évben, ellenkező esetben elveszítik véglegesített állásukat – áll a Hivatalos Közlönyben decemberben megjelent, 2012/92-as számú sürgősségi kormányrendeletben. A rendeletet Victor Ponta miniszterelnök első kormánya fogadta el a korábbi oktatási tárcavezető, Ecaterina Andronescu javaslatára. A rendeletet a továbbiakban a parlamentnek is meg kell vitatnia, csak ezt követően emelkedhet jogerőre. Az intézkedés több mint 22 ezer óvodában, illetve elemi iskolában tanító pedagógust érintene. Simion Hancescu, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke a Hotnews.ro hírportálnak úgy nyilatkozott, a kormányrendelet egyetlen célja, hogy az eddiginél is többen fizessenek tandíjat a felsőoktatási intézményeknek. „Aki elvégezte a tanítóképző líceumot, és többéves munkaviszonnyal rendelkezik, az már egyértelműen a munkájához értő szakember, ezen az egyetemi oklevél nem változtat. A rendelet számos 50 év fölötti tanítót is érint, akik alig néhány évvel a nyugdíjazásuk előtt elveszíthetik állásukat” – hívta fel a figyelmet a szakszervezeti vezető.
A parlamentnek is meg kell vitatnia
A sürgősségi kormányrendelet a 2011/1-es számú törvényt módosította, amely alapján az óvodában és elemi iskolában tanító pedagógusok elismertethették eddigi szakmai tevékenységüket az oktatási minisztériummal. Eszerint a felsőfokú képesítéssel nem rendelkező tanítóknak iratcsomót kellett összeállítaniuk, amely alapján bemutatták többek között, hogy milyen tanulmányokat végeztek, illetve milyen képzéseken, kurzusokon vettek részt, így a „gazdag szakmai iratcsomóval” rendelkező pedagógusokat a szaktárca nem kötelezte egyetem elvégzésére. Az elmúlt évben országszerte több ezer dossziét nyújtottak be elismertetésre a tanítók és az óvónők, az oktatási minisztérium azonban azóta sem lépett az ügyben, a decemberi kormányrendelet pedig már minden érintettet kötelezne az egyetem elvégzésére. Simion Hancescu elmondta, reményeik szerint a kormány végső döntése értelmében a korábbi intézkedést folytatják, vagyis a minisztérium a felsőfokú végzettséggel egyenértékűként ismeri el a pedagógusok szakmai tevékenységét.
Keresztély Irma: visszás jogszabályok
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta, az oktatási törvény módosítása visszásságot eredményez, hiszen az új rendelet értelmében minden pedagógusnak egyetemet kell végeznie, ennek ellenére a kormány továbbra is engedélyezi a középszintű tanítóképzést. „Lehetőség van a líceumi tanítóképző osztályok beindítására, holott hat év múlva már nem lehet alkalmazni a tanítóképzőt elvégző személyeket. Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, a rendeletek ellentmondanak egymásnak, nincs országos szintű jogharmonizáció” – hangsúlyozta Keresztély Irma. Ugyanakkor rámutatott, a rendelet azt a diszkriminációt próbálja orvosolni, miszerint eddig a felsőfokú végzettséggel rendelkező, elemi osztályokban, illetve óvodában tanító pedagógusok sokkal nagyobb fizetést kaptak, mint a líceumi tanítóképzőt elvégzett társaik. „Ennek ellenére a ledolgozott munkaidő, az elvárások és az oktatás minősége azonos volt a két csoport esetében, sőt a tanítóképzőkben sokkal több hangsúlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra” – magyarázta. Az illetékes szerint az egyetemi oklevél megszerzése nem jelenthet gondot azoknak a pedagógusoknak, akik a tanügyben képzelik el jövőjüket, hiszen ez beleilleszkedik az élethosszig tartó tanulás koncepciójába. Keresztély Irma ugyanakkor úgy véli, a rendelkezést árnyalni kell, ugyanis egy hét vagy éppen tíz év múlva nyugdíjba vonuló tanítótól senki nem várhatja el, hogy egyetemre iratkozzék be.
Király: a rendelet a modern oktatást segíti elő
Király András oktatási államtitkár ezzel szemben úgy véli, elengedhetetlen, hogy minden pedagógus felsőfokú tanügyi alapképzéssel rendelkezzék, ha modern és dinamikusan fejlődő oktatási rendszert akarunk. Király a Krónika megkeresésére hangsúlyozta, a decemberben megjelent sürgősségi rendelet hat év türelmi időt szab meg, tehát ennyi idő alatt kell megszerezniük a tanítóknak, óvónőknek a felsőfokú képesítést, ugyanakkor a hat éven belül nyugdíjba vonulóknak már nem kell beiratkozniuk egyetemre. „A fekete-fehér lámpás televíziók javítását elsajátító szakembernek tovább kell képeznie magát, hogy a színes televíziókhoz is értsen. Ugyanígy van a pedagógusokkal is, a 30 éve pályán levő tanítónak is képeznie kell magát, hiszen ami az oktatásban 30 évvel ezelőtt érvényben volt, mára megváltozott” – példálózott az államtitkár. Kifejtette, a 2011-es oktatási törvény előírja, hogy függetlenül az oktatás szintjétől, tehát az óvodákban, elemi szinten tanító pedagógusoknak is tanári végzettséggel kell rendelkezniük. A jogszabály elfogadása előtt már vita volt arról, hogy határozzanak meg egy időintervallumot, ami alatt ezt a feltételt teljesíteni kell, ez akkor nem történt meg, és ezt pótolta utólag a hatéves intervallumot előíró, decemberi rendelet. Király ugyanakkor emlékeztetett, a rendelet csak néhány hónap múlva emelkedhet jogerőre. „A jogszabály a parlament elé fog kerülni, ott a különböző szakbizottságok elemzik, módosítják, elfogadják vagy visszautasítják, tehát még az sem biztos, hogy ebben a formában marad” – közölte lapunkkal Király.
Hasonlóan vélekedik Lukács István, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum igazgatója is, aki a Krónika megkeresésére elmondta, minden bizonnyal nem válik az érintettek – a tanítók és óvónők – kárára a kormányrendelet. „A rendeletet természetesen még finomítani, pontosítani kell, hiszen mostani formájában meglehetősen zavaros. Ugyanakkor nem tartom rossz dolognak, hiszen az egyetemi végzettség nagyobb fizetést jelent, emellett előnynek számít a versenyvizsgán is. Éppen ezért, akinek megéri, rendelet nélkül is elvégzi az egyetemet” – mutatott rá Lukács István. Hangsúlyozta, a székelyudvarhelyi líceum mindegyik tanítója rendelkezik felsőoktatási oklevéllel, olyan is van, aki távoktatásban végezte el az egyetemet, így a rendelet egyáltalán nem mond ellent a tanítóképző iskolák működésének.
Bíró Blanka , Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

2013. március 16.

lapozás: 1-27